A „közösségi hangosítás” ezen technikája az Occupy Wall Street egyik jellegzetességévé, mondhatni védjegyévé vált, bár eredete korábbra nyúlik vissza. Az utcai demonstrációs technika lényege, hogy a felszólaló rövidebb egységenként tagolva beszél, a körülötte állók pedig együttesen megismétlik a hallottakat. Ilyen módon a szöveg részletei, ha kell, akár több „hullámban” terjedhetnek a tömegben, mindenki hallhat mindent, bármilyen elektronikus eszköz használata nélkül.
A New York pénzügyi negyedében demonstrálók történetesen azért kezdték ezt a módszert használni hangosítás gyanánt 2011-ben, mert a helyi szabályozás értelmében számukra nem volt engedélyezett a „hagyományos” hangosítás használata. Hasonló okból „fejlesztették ki” a technikát az 1970-es és ’80-as évek nukleáris fegyverkezés-ellenes tüntetéseinek résztvevői, vagy alkalmazták például a legendás Seattle-i WTO-ellenes tiltakozások során is, 1999-ben. Az Occupy-demonstrációk, illetve gyűlések, tanácskozások , és természetesen az internet által minden korábbinál szélesebb körben kezdték alkalmazni. Praktikus hasznán túl a módszer leleményes egyszerűségénél és közösségi jellegénél fogva a mozgalom karakterének egyik fontos, szimbolikus alkotóeleme lett.
A technikát demonstratív akciók eszközeként is fölhasználták, mint például egy sor amerikai politikus, többek közt Obama elnök beszédének megzavarásánál . Így a közösen megszólaló sokaság és az elektronikusan kihangosított szónok szembenállásában igen plasztikusan megjelent az alsó 99% és a felső 1% „esélyegyenlőségének” problematikája. Formailag ezekhez hasonló akciót hajtott végre a magyar Hallgatói Hálózat 2012 januárjában a budapesti Educatio kiállításon .